Aztakurva

Annak a bírónak, aki ilyen ítéletet, ilyen indoklást mer szemrebbenés nélkül kiokádnia magából, tényleg – Isten és minden ember előtt mondom, hogy ez a véleményem – akasztófán a helye. Még a kötél meghúzását is ezer örömmel bevállalnám, ha arra kerülne a sor. Vagy szívesen végignézném, amint a szeme láttára agyonverik a gyerekét a cigányok, mondjuk puszta mulatságból, ahogy az ilyenek szokták; aztán megkérdezném, mi a véleménye a dologról és az igazságszolgáltatásról.

Hát milyen világ van itt, de most már tényleg? Egy utolsó köcsög cigány agyonverheti az osztálytársát, és még börtönbüntetést sem kap, csak mert cigány…? Mert a cikk legelső pontja pontosan ezt mondja, így kezdődik: a fiú cigányozott (nyilván ok nélkül), ezért agyonverése teljesen érthető.

Húbasszus, imádkozni fogok, hogy a Jobbik kerüljön hatalomra. Vona, Morvai és a sleppjük ugyanolyan hataloméhes, tolvaj brigád lesznek, mint az összes eddigi politikus, ha a levesestál közelébe kerülnek, akkor bújik majd elő az igazi énjük; de legalább van remény, hogy ők rendet tesznek ebben az országban. Mert itt most ha setétebb a bőröd az átlagnál, akkor simán rabolhatsz, gyilkolhatsz, és még szólni sem szabad érte, igazi cigánykánaán van.

2 thoughts on “Aztakurva

  1. Elgondolkodom azon, hogy leteszem a fegyvervizsgát, veszek egy kellően nagy kaliberű lőfegyvert (ekkor már legálisan) némi lőszerrel és nagyon sok fekete cipőboksszal….. Csak én a “fajtársaimat” fogom bűntetlenül lelövöldözni…. Tényleg hihetetlen, hogy jó pár éve mi a sz*r folyik itt e téren. Persze az ENSZ gyermekvédő tudom is én mi…. Aki ölni képes nem gyermek, hűvösre vele, vagy inkább ítéljek el Kaliforniában és le van vele a gond. Elb*szott ez az ország úgy ahogy van….. A mai egész napos jókedvemet a linkelt cikk elolvasása tönkretette…. Egyre jobba hajlok afele, hogy a Jobbikra szavazzak, bár nem vagyok szélsőséges annyira, amennyire ők, de ők talán rendet tesznek és aki vétkezik elnyeri bűntetését attól függetlenül, hogy fehér, fekete, barna, sárga vagy hupilila. Abba azért a kedves bíró nem is gondolt bele, hogy ez nem hirtelen felindulásból elkövetett tett volt, hanem előre kitervelt (mivel megvárta, követte, majd agyonverte), ami inkább súlyosbító körülmény, mint enyhítő?

  2. Há’ inkább barnújjá lé tezsvírem, osztán akkor majd hejehuja, mindentszabad:) Szabad lesz rabóni, gyíkóni, verni a gádzsókat. És még meg se basznak érte…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!