Tegnap izgalmas napunk volt. Esett ugye az eső, fújt egy kicsit a szél. A család közönyösen bámult kifelé az ablakon a vízivilágra. A kert hátsó része tóvá változott; ez sem igazi baj, elmerengtünk egy kicsit a honi rizstermesztés ötletén. Aztán én megnéztem Mórt és a balinkai bekötőt; előbbin nagyon gyorsan, utóbbin szép komótosan mosott el a víz mindent.

Néztük a híreket, Csernye szép lassan Külvilágtól Elzárt Településsé változott. A falu szélén egy házat körbe kellett zsákolni az árvíz miatt; volt itt polgárőr, közmunkás, tűzoltó és megyei katasztrófavédelmi bizottság, meg persze sokféle tudósító. A helyiek a Gaja áradásától tartanak, ami egy egész utcát szokott elmosni, ha olyan kedve támad. Mi fellélegezhetünk egy kicsit, mert nem abban a bizonyos utcában lakunk.

Az asszony mélán elgondolkodott, hogy ha ez így marad – mármint ez a sok elárasztott út -, akkor hétfőn se főnök, se munkatárs, se áru a gyógyszertárba, se kenyér a boltba… De sebaj, mindez megoldható, és még kenyeret is tud sütni, ha kell. Lelki békénk továbbra is egyensúlyban maradt.

Azután egyszer csak elment az áram egy jó félórára, de ezt is kibírtuk, mert a laptopok és a netbook akksijai jól bírják, és persze találtunk sok könyvet a polcokon.

Aztán visszajött az áram, és akkor, igen, akkor bekövetkezett a nap igazi sorscsapása.

Elment a net…

Hogy az a magasságos, keserves…!!!