Hát, ez a Biszku Béla nyilván tette, amit tett, tette, amit akkor elvártak tőle; nekem nem tűnik sem többnek, sem kevesebbnek a többinél, akik ötvenhatot intézték, és ebbe beleértem azokat is, akik kiskatonákat akasztottak fejjel lefelé a lámpavasra, kibelezték őket, majd azt mondták, hogy ez lánglelkű forradalom az oroszok ellen.

A most megjelent, gyorsan terjedő filmből viszont az jön le – legalábbis számomra – hogy Biszku mind a mai napig egy karakán, meggyőződéses kommunista, még akkor is, ha a kommunizmus nem jó. De talán ez a mai rendszerünk jobb? Nem, igazából ez sem jó.

A film készítői viszont leginkább két nyikhajnak tűnnek, akik beleestek abba a tévhitbe, miszerint ha képesek blogot írni és álnéven telefonbetyárkodni, akkor őtőlük bizony az utolsó élő ötvenhatos mozgatórugó ha törik, ha szakad, nyilvánosan bocsánatot fog kérni. Biszku bá’ viszont kutyakemény ember, aki a mai napig kiáll az elveiért, tud vitázni és fogalmazni, ellentétben a két nyikhajjal, akik leginkább csak szajkózták a vágyálmukat, és észre sem vették, hogy ugyanúgy nem tudnak vagy nem akarnak (bár inkább ez előbbi) kérdéseket megválaszolni, mint az öreg kommunista.

Számomra ez a film csak annyit bizonyított, hogy ötvenhat egyrészt egy diáktüntetésből kinőtt, szervezetlen, javarészt fegyverteleneken bosszút álló lázadásnak indult, és kegyetlenül megtorolt rémálommá lett; – ahogy eddig is annak véltem. Biszkuról meg azt, hogy bár talán a rossz oldalon állt (de mi a rossz és mi a jó, Istenem, ki dönti el?) és áll a mai napig, azért két nyikhaj újságírócska nem tudja megfingatni.

Valami olyasmi elvet képvisel az öreg, amit azok, akik az éppen aktuális fennálló rendszer döntéshozói, hirtelen átkeresztelik a tereket és az utcákat, csak mert azokat az előző rendszer hőseiről nevezték el anno. Biszku hitt (és ma is hisz) abban, amit csinált és amit a pártja csinált, mi ezzel a baj? Ártatlanokat végeztek ki ötvenhat után, ez így van; mint ahogy ártatlanokat koncoltak fel a “forradalmárok” is az utcán, jó magyar szokás szerint; mert nem hülye a magyar, hogy fegyveresnek menjen neki, ha egyszer fegyvertelent lehet (hát ha még sokan egyet, az ám a mulatság) bántani, vagy kockakővel kirakatot törni, vagy parkoló autót felgyújtani. Mint manapság. Ha meg visszalőnek, akkor lehet elszaladni és sírni, és pár év múlva, ha már halványulnak az emlékek, mártírként visszatérni és ebből profitálni.

Egyszóval: még ha Biszku bűnös is, amire egyébként nem sok konkrét bizonyítékot tudott bemutatni a film (és amire valóban nincs túl sok bizonyíték, hiszen ügyesek ezek a kommunisták és ügyetlenek az újságírócskák), mindenképpen olyan “ellenfél”, aki okos, képzett politikus és szilárdan hisz abban, amit csinált. Ez abból is látszik, hogy 89 után nem maradt meg a politikai színpadon, mint a többiek. Nem ért egyet a mai rendszerrel, tehát nem vesz részt az irányításában.

Valószínűleg sokat emelt volna a film színvonalán, ha nem  végig nyikhajék “majd mi most megmutatjuk, álnéven csapdába csaljuk, pszichikailag összetörjük, hogy térdencsúszva esedezzen a bocsánatunkért” utánérzete sütne belőle. Rábasztak, mert emberükre akadtak:)