Pár hetes intervallumban már a második rendőrt ölik meg Magyarországon.
A két ügy sehogyan sem kapcsolódik egymáshoz, kivéve talán azt az egyszeri állampógári életérzést, hogy ölj, vagy téged ölnek meg. Ennyit sikerült a sok gyökér liberálisnak elérnie mára: a közbiztonság romokban, ha te nem véded meg magad, akkor simán megölnek; – legfeljebb leülik utána azt a kis három-négy évet.
Az első gyilkosságot egy cigány követte el, ebben nincs is semmi meglepő, évek óta tudjuk, érezzük, hogy nekik mindent, nekünk pedig semmit sem szabad. Ha a cigány áthajt a rendőrön, akkor már a második újságcikk mentegetni, mosdatni fogja; – ez most is így történt. Ha fordítva történt volna mindez, akkor már cigány politikusutánzataink és kiszolgáló személyzetük ajvékolásától visszhangzana egész Európa, jelezvén, hogy “ölik a cigányokat”.
Ez van, de majd csak tesz majd ez ellen is valaki valamit. Reméljük.
Az alsóörsi eset ellenben annyira rémületesen értelmetlen, hogy megint csak külföldi (szlovák, román, szerb) destabilizációs terrorcselekményre kell gondolnom. Ahogy a parlament lépcsőjén a robbantások, vagy az AK-s rálövés a rendőrpalotára, ez is valamiféle terelős-elbizonytalanítós cselekmény lehet, válasz a kettős állampolgárságra, az IMF kikosarazására, az Orbán-kormánynak az eddigieknél keményvonalasabb intézkedéseire. Mert ilyenkor a tőlünk rabolt földön élősködő senkiházi szomszédaink általában ilyen eszközökhöz nyúlnak. Mi máshoz is nyúlnának, minden máshoz alkalmatlanok.
Remélem, hamar meglesznek az elkövetők, elvégre voltak akkora félprofik, hogy hátrahagyták az autót, és ha minden igaz, egy hullát is benne. Azaz most van nyom. Vajon nem volt pénz profi elkövetőre, vagy kapkodás, fejetlenség tört ki köztük? Nem tudom. Talán ez mind csak spekuláció, és talán megint “csak” cigányok gyilkoltak. Majd kiderül.
A lelőtt rendőr és a lelőtt 19 éves mérnök-informatikus: nyugodjanak békében. Talán egy napon meg lesz bosszulva a haláluk.
