Lopósok

Lopós lányokat vittek 72 órára fogdába a rendőrök:

“Három 15 éves lány egy budapesti belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. A lányokat elkapták, rendőröket hívtak rájuk, majd beszállították őket az V. kerületi rendőrkapitányságra. 72 órára bent is tartják őket, a fiatalok sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani Szent János Kórház pszichiátriájára – írja a stop.hu [1].

Az édesanya a stop.hu [2]-nak elmondta: a lányoknak már előállításuk után is azt mondták a rendőrök, napokig nem mehetnek majd haza, de ezt leszámítva nem történt semmi. Éjjel egykor aztán egyiküket már mentővel kellett a Szent János kórház pszichiátriai osztályára szállítani, miközben a másik két lányt ténylegesen őrizetbe vették, átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

“Folyamatosan sírtak, nem tudták abbahagyni. Nagyon meg voltak ijedve, nem történt velük eddig még hasonló sem. Hiába kérdeztük a rendőröktől, hogy miért van erre szükség, nem mondtak semmit” – mesélte a stop.hu [3] -nak az édesanya. A másik két lányt talán pénteken engedik ki, szüleik egy váltás ruhát tudtak beadni nekik.” (forrás: index.hu)

A kurva nénikéjét a hülye picsának, inkább nevelte volna meg a lányát, hogy heccből nem lopunk, kislányom, vagy szétrúgják a seggünket. Mi szükség van bezárni (főleg a hisztis kispicsát, akit kórházba kellett vinni)? Hát hogy egy életre megtanulják, hogy a tetteiknek következménye van, mert ilyen a világ, vagy remélhetőleg most már ilyen lesz.

Mit vár a – minden bizonnyal – korlátozott értelmi képességű anyuka, hogy a rendőrök azt mondják az ő egy szem lopós kislányának: no ne sírj, nincs semmi baj, hát loptatok egy kicsit, de milyen aranyosan megbántad, menj szépen haza…?

És vajon akkor is megbánta volna a kislány, ha nem bukik le? Nem valószínű. Manapság sírni, szánni-bánni vagy következetesen visszakozni és tagadni csak lebukás esetén divat. Manapság mindenki azt hiszi, hogy nem az a baj, ha törvényt szeg/taplóskodik/embert öl, hanem az, ha ez kiderül. Ha mások megtudják. Ha ez nem történik meg, akkor mindent szabad, minden erkölcsös, minden helyénvaló.

És igen, ha az én fiam kerül ilyen helyzetbe, ha minden nevelésem ellenére ő csinál majd esetleg ilyet, akkor egy szavam se lesz, viselje ő is akkor a büntetést, ahogy kell. Mert hosszú távon jót tesz neki is és a világnak is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!