Alapelvek

Jó sok anyagot átolvastam mostanra a neten a kék túrával kapcsolatban. Úgy tűnik, a hardcore kéktúrások azok, akik viszonylag rövid időn belül teljesítik (egy-két év), vagy folyamatosan, egymás után többször járják be (mint Hörpölin). Akik komolyan gondolják, azok nem riadnak vissza a négy-öt napos túráktól sem. Előre leszervezik a szállásokat, útvonaltervet készítenek, menetrendet tudnak fejből.

Az én kékem más lesz. Elutazom Hollóházára, a kék nulla (illetve záró, 1128. – attól függ, honnan nézzük -) kilométerkövéhez, és onnan elindulok a másik végéhez, az Írott-kőre. Nem lesz konkrét szállástervem, azt az elvet követem, hogy ha adódik este szálláslehetőség, megfizethető és korrekt, ahol fürdeni és elemeket tölteni tudok, akkor ott alszom. Ha nem akad ilyen, akkor sátorozom, ahol lehet: erdőben, templomkertben, kulcsosház udvarán. Megpróbálom tartani a napi 20 km-es átlagot (tehát nem a szigorúan vett 20-at, hanem ésszerűen: ha a terep úgy adja, akkor többet, ha pedig ellenkezőleg, nehéz a terep, akkor kevesebbet). Remélhetőleg maximum 45 nap alatt legyaloglom a teljes utat. Közben fényképezek, nézelődök, és esténként a szálláson vagy a sátorban jegyzetelek, hogy valami korrekt ki útleírás kerekedjen ki majd itthon a dologból.

A pecsételésen gondolkodtam még, de nem született új eredmény: továbbra sem érdekel annyira a dolog. Szép dolog a jelvény, meg a telepecsételt igazolófüzet, de végül is kinek akarnám én ezt igazolni…? Az MTSz-nek…? A többi turistának…? Nem, inkább csak magamnak. Keresztül akarok menni az országon, és nem azért, hogy eldugott vagy ellopott, vagy épp tönkrement pecsétekre vadásszak, amik révén a “hivatalos” fórumokon is elhiszik majd, hogy valóban megtettem az utat. Mélységesen sajnálom azokat a nyomorultakat, akik egy társukkal küldik el az igazolófüzetüket sok-sok pecséthez, csak hogy a jelvény meglegyen. És rohadt mód nem érdekel, hogy ezek a fórumok elhiszik-e a dolgot. Én nem ezt akarom; én nem így akarom. Én magam miatt akarom ezt végigcsinálni, mert fiatalon megfogadtam: ahogy Rockenbauer, úgy én is megcsinálom azt az utat.

Mára már persze nem az utánzás lett a lényeg, Ki akarok kicsit szakadni a mókuskerékből, akarok egy kalandot, amit lehet majd mesélni az unokáknak. Ki akarom próbálni magam: az erőmet, a kitartásomat és azt, hogy a húsz évnyi túrázás elegendő tapasztalatot ad-e egy ekkora úthoz vagy sem. Kibírom a fiam nélkül? Kibírom az asszony nélkül? Kibírom-e folyamatos online kapcsolat nélkül? Kibírom az úgynevezett civilizáció sok-sok kényelmi szolgáltatása nélkül…?

Innen az otthon kényelméből most úgy érzem: ha nem is simán, de biztosan. Nyilván lesznek hullámvölgyek az úton, amelyek mélypontján a tököm tele lesz az egésszel. Ezeket kell kitartással majd átvészelni. De az is lehet, hogy meglepetésszerűen sokkal jobban érzem majd magam végig, mint gondolnám. Elvégre imádom az erdőt járni, és szeretek kint aludni a sátorban.

De persze ezen a hídon majd akkor megyek át, ha odaértem. Most még csak felkészülési szakaszban vagyunk:)

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?