Szóval van ez a madár, valami ragadozóféle, vén, szívós és furmányos. Öt éve vettem először észre őt, és azóta próbálom lefotózni, de sehogy sem sikerül. Van egy olyan fantasztikus tulajdonsága, hogy egyrészt mindig messze van; másfelől, ha véletlenül sikerül közelebb kerülnöm hozzá, akkor csak addig marad egy helyben, amíg be nem kapcsolom a fényképezőt.

Ma volt a napja, hogy bizarr kapcsolatunkat a rohadék csúcsra járatta. Jó idő lévén bátran elbicikliztem a Kisgyónba (és még azon is túl), élvezve a déli napsütötte lankák stb., stb. A madár ott ült egy facsúcson, kábé száz méterre, csodák csodája, háttal. Lábujhegyen fékeztem le a biciklit, hogy meg ne hallja a fékcsikorgást; pehelykönnyen libbentem le az út mellé; óvatosan, lélegzetvisszafojtva húztam el a zippzárt a táskán; halkan izzítottam be a fotóapparátot. Sikerült is így jó messziről élvezhetetlen képeket csinálni a hátát mutató madárról.

Aztán, gondolok, ha már így alakult, közelebb lopózok. Az első, puhán csúsztatott lépésem után a madár feje csapágyasan körbefordult, rámvillantotta sastekintetét, majd megvetően odébb röpült vagy fél kilométert.

Elcsomagoltam a fényképezőmasinát, fel a biciklire, és tekerni kezdtem tovább.

A köcsög madár erre nem ott ült az út melletti villanydróton…? Ráadásul csak akkor vettem észre, amikor alája értem. Kábé öt méter volt kettőnk között. Álmélkodva lassítottam le, szemeztünk egy kicsit – mintha megállt volna a idő is – közvetlen közelről bámulhattam meg a ragadozót a maga fenségében. Ő is nézett engem, de nem repült el: ezért amikor már elhaladtam előtte, ravaszul előre fordultam, gurultam még jó húsz métert, lopva megálltam, és – mintha csak véletlenül tenném – előbogarásztam a fotómasinát ismét; aztán lassan megfordultam, hogy megnézzem, mi a helyzet.

A madár ezt a pillanatot választotta arra, hogy lustán felröppenjen – ezek szerint eddig végig azt figyelte, hogy mit csinálok. Kényelmesen ászállt a kisgyóni focipálya másik végén álló villanyoszlopsorhoz, ott letelepedett, és várta, mit lépek. Ismét csak messzebb volt, mind eddig bármikor…

Nem adtam fel, odaosontam a fák takarásába, és 20x zommal, támaszkodva a fán csináltam pár képet róla. Mondanom sem kell, élvezhetetlenek, mert szegény gép nem tudta, hova fókuszáljon.

Aztán a madár rám unt, elment, én meg bicikliztem egy jót az erdőben. Közben megállapítottam, hogy életem egyik fő célja lett, hogy ezt a kurva madarat normálisan lencsevégre kapjam:)