Kedves emberek,
alakulóban van egy olyan, hogy: Bakonycsernyei Természetjáró Kör. A fő cél a gyerekek szervezett keretek között történő könyezettudatosra nevelése, erdőjárás, kirándulás a környéken (nevezetesség van elég); gyakorlati tapasztalatok átadása, egy kis botanika, geológia, ilyesmik. Akit érdekel a dolog, az telefonáljon (0620 535 8894), emailezzen, búkoljon a fészen.
Ha igény lesz rá, akkor Bear Gryllst fogom védőszentünkké nyilvánítani.:)
Végül is mindenki szomorú egy kicsinyég az új év hajnalán, hiszen újabb 365 nappal került közelebb mindannyiunk közösen lájkolt ismerőséhez, a Nagy Kaszáshoz. És mindenki fél egy kicsit a bizonytalantól, az elkövetkezendőtől.
Az idei év vagy nagyon szar lesz, vagy mégse. Vagy túlrettegjük már itt az elején, vagy túl bizakodóak vagyunk. Vagy sírunk, hogy szegény orvosok és tanárok nem dohányozhatnak, csak az utcán; vagy örülünk neki, hogy az orvos és a tanár ezután ténylegesen példát fog mutatni, és kevesebbet szív, netán leszokik. Vagy érdekel minket, hogy a jövedéki adóból származó bevétel drasztikusan csökken emiatt, vagy magasról teszünk rá: az a pénz úgysem a mienk, hiszen abból lesz a menedzsmentnek 13. havi nyugdíj.
Változásokat fog hozni ez az év (érzem a vízben, a földben és a levegőben, háhá 
. Gondolatébresztő és tettekre sarkalló lesz. Sokan rájönnek majd, hogy a hitelek, a fizetések, az adók és ez az egész rendszer elhitette velünk, hogy akinek nincs saját lakása, autója, minden szobájában LED tévéje és GPS a kocsijában, laptop pedig a tízéves gyermeke kezében, az egy szaralak, egy életképtelen egyede a társadalmunknak; egy nem rendes fogyasztó, aki közösségellenes magatartásával bomlasztja a szent amerikai-eu fejlettnyugatot.
Sokan rájönnek majd, hogy gyalog vagy biciklin is lehet járni, és hogy a pár szál cigi mellett – mert csak ennyire jut idő, ha ki kell menni érte az utcára – nem köpnek majd minden hajnalban zöldet, vagy nem hányják ki a belüket, amikor felkutyagolnak az első emeletre.
Sokan rájönnek majd, hogy a spanyol vegyszerparadicsom helyett a hátsó kertben igenis meg lehet termelni azt a mennyiséget, ami elég a családnak. Vagy ha több is terem, akkor el lehet adni, vagy suttyomban elcserekereskedni a szomszéddal, aki mini halastavat üzemeltet.
És sokan rádöbbennek majd, hogy a világvége nem is igazán világvége ám. Attól, hogy az emberi faj társadalmi, szociális és pénzügyi rendszere esetleg összeomlik, még ugyanúgy meglesz az erdő; lesznek állatok, nőni fognak a növények és lehet – ha kissé máshogyan is, mint eddig – de tovább élni. A világvége nem egyenlő a világ végével, csak a rákos daganat (jelen pillanatban: emberiség) kimetszésével. A boldogsághoz nem feltétlenül hiányzik majd a két kocsi, a motor, a netbook meg a facebook.
Mint faj, kipróbáltuk ezt a magasan fejlett technikai dolgot, hát, nem jött be, mert túllihegtük, túlburjánoztuk, és valamiféle eszement ámokfutás lett a vége. Némi létszámcsökkentés után, gyanítom, most vissza fogunk térni a kezdetekhez, ahol nem a pénz és a digitális időjárásállomás a nappaliban a lényeg. Ahol nem a bankárok és a kereskedők adnak iránymutatást arra nézve, hogy mi a fontos az életünkben.
Vagy az is lehet, hogy a maják kurvára nem tévedtek, és már csak decemberig kell kihúzni a Fidesz uralma alatt…:)
Annyi minden történt az idén, hogy felsorolni is lehetetlen; úgyhogy nem is fogom, különben is, minek…? Azzal, hogy én itt kiháborgom magam a saját maszek blogomon, még nem változik semmi. Azon az egy-két értelmes emberen kívül, akik nagyjából ugyanazon a véleményen vannak, mint én, a sötét többség elméjében egy szikrányi fénycsíra sem gyullad meg ettől; mert van, aki elolvassa, van, aki egyetértően bólogat, de az emberek nagy részét a ValóVilágon és a Győzikén kívül nem érdekli más. Ráadásul mindig ott van bennem, minden magabiztosságom ellenére is a luciferi kétkedés: biztos, hogy én látom jól…? Nincs bizonyosság arra sem, hogy én vagyok az egyetlen igazság birtokosa; de arra sem, hogy hülyeségeket beszélek. Az idő vagy igazol majd, vagy nem. Ezt az igazolást pedig vagy megérem, vagy nem.
De még ha tévedek (tévedünk) is, ha a nézőpontom sajátos és sarkalatos, akkor is látom, hogy a világ egy feneketlen, egyre gyorsuló maelströmben pörög egyre és egyre lejjebb. A művelt nyugat által egyre többet gyalázott Magyarország pedig egyáltalán nem a zászlóshajója ennek a süllyedésnek, ahogy azt sokan beállítani szeretnék; csak éppolyan egyenrangú résztvevője a folyamatnak, mint bármelyik másik nemzet.
Igaz viszont, hogy mostani vezetőink a propaganda és a marketing terén profibbak, mint az eddigiek: hiszen ügyesen lavíroznak a belső és a külső ellenségkép szinten tartása, a nemzeti öntudat álságos mázának hintése és saját harácsolásuk vágyának leplezése között. Kenyeret és cirkuszt, ezt már régóta tudjuk. Így hát van már cigányunk, akitől kőkeményen elvesszük a segélyt, ha nem hajlandó dolgozni vagy iskolába járatni a gyerekét; ugyanakkor ha megöl valakit, cserébe piszlicsáré sarokbaállítással büntetjük. Van héber származású seggünk, amit nyalhatunk tovább (ki tudja meddig), ugyanakkor van saját Népnemzeti Falrafüggeszthető Összefogócskánk, amelyre tekintve könny szökhet a szemünk sarkába a meghatottságtól, hogy erős, makacs, büszke dunamenti nemzetóriás vagyunk. És van – főleg zsidó bankárokból álló – de mindenképp külhoni cionista-szabadkőművesista-bankárklánista külső ellenségünk is, beépülve minden nálunk gazdagabb ország titkos vezetésébe, mindenekelőtt az EU-ba, akikkel szemben kissé értelmetlen kardcsörtét rázunk: mert az okok valósak ugyan, de a megvalósítás az okok megszüntetésének érdekében botrányos, és ennélfogva persze nem is igaz.
És nem csak itt nálunk: mindenhol bajok vannak a világban. Mindenhol más és más jellegű baj, aminek a közös gyökere – szerintem – a túlnépesedésre vezethető vissza. Sokan vagyunk, túl sokan, és nem az erőforrásaink gyérülése a fő gond, hanem a szociális fejetlenség, az ebből születő, baromira értelmetlen és káros hatású eszmék (mint a liberalizmus) terjedése, és a jólét okozta lustulás. Hogy már nem az a fő baj, ha nincs mit enni, hanem az, ha nincs LCD tévé minden szoba falán, amin bámulhatjuk a kurva, a cigány és a homokos eszményképek showműsorát. Ha ez nincs meg, na ott a világvége.
Szóval van itt minden, ami egy rendes, egyre gyorsabban közeledő és egyre durvábban megvalósulandó világégéshez kell. A gazdasági válságnak a történelem folyamán eddig mindig háború volt a végkimenetele; – ezúttal talán nem az lesz, hanem egy sokkal rosszabb dolog, egy olyan mértékű szociális/gazdasági összeomlás, amely a jelenleg ismert, nemzetállami berendezkedésű emberiség végét jelenti. Sejthetően lesz utána pár évtizednyi sokk, amikor a maradék túlélőket Darwin törvényei szelektálgatják még egy kicsit; majd minden bizonnyal győz a felhalmozott tudásunk és talán valami mást kezdünk el felépíteni, a nem bevált módszerek mellőzésével. Talán.
Mindezek ellenére senki ne azt szűrje le, hogy borúlátó vagyok, mert nem vagyok az. Ezeknek a dolgoknak ez a módja. Mert mi lesz, ha a jelenlegi társadalom összeomlik? Semmi különös. Az emberiség történelme folyamán már sokszor megtörtént ez, ha nem is globálisan, de lokálisan mindenképp: egész népek tűntek el, és valami más került a helyükre. Komplett, földrésznyi államok tűntek el, majdnem teljesen nyomtalanul. Azok, akik szerint az emberi lét értelme Pákó és Győzike istenítése, természetesen most is rohadt gyorsan tűnnek el majd, mert egy másfajta, mobilnet és gyorskaja nélküli életközösségben nem életképesek. Sajnálni fogom ezt? Aligha. Ahogy King írta, “nem nagy veszteség”. Derűlátó vagyok, hiszen ennél, ha a nagy katarzist túléljük, csak jobb jöhet.
Boldog új évet mindenkinek!
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/12/21/17/Megvonjak_a_Jatekszin_allami_tamogatasat_.aspx
Van egy általános, szinte minden, ebben az országban lakó magyar, sváb, zsidó, cigány, ruszin, kínai, palesztin, piréz és egyéb nációra jellemző közös, egyetemes és megfellebezhetetlen tulajdonságunk: a közösbe betenni nem, de onnan kivenni annál jobban szeretünk.
Még jellemzőbb, hogy amikor a közös csapot valahol elzárják, vagy az onnan csordogáló mennyiséget drasztikusan megcsappantják, akkor világméretű botrányt akar kavarni az eddigi haszonélvező. Hiszen az neki jár.
Hiszen kit érdekel, hogy a biciklis egy fillért sem fizet semmilyen formában a betonozás szent céljának magasztos kasszájába? A bicikliút neki akkor is jár, balkáni és európaiatlan, hogy nincs minden úttest, ösvény, patakpart és fontosabb középület mentén egy külön sáv, csak neki fenntartva. Valahonnan legyen, és kész.
Kit érdekel, hogy a munkáját immár csak tessék-lássék ellátó orvos (bár ebben nem igazán ők a hibásak, hiszen központilag ellehetetlenítették ezt a szakmát) miből él meg? A gyógyítás akkor se kerüljön pénzbe, hiszen az mindenkinek alanyi jogon jár.
Kit érdekel, hogy az a mesehős, a nagyszerű, az ügyes, aki lop/csal/hazudik, sikkaszt, kikerüli a jogszabályokat? Megszidjuk a szomszédot, ha tudomásunkra jut, hogy ócsón jutott kéz alatt bármihez? Nem, felnézünk rá, hogy neki bezzeg sikerült az élet.
Depressziósak leszünk, és sosem beszélünk róla, hogy a cimborám, a doki elintézte, hogy leszázalékoljanak? Nem, büszkék vagyunk rá, hogy nem kell többé dolgoznunk, hanem pumpolhatjuk a többieket. A többi marha, és ezt a saját fülemmel hallottam nem egy esetben, még meg is dicséri a frissrokkantnyugdíjast, hogy ezt milyen ügyesen levajazta. Hiszen ez neki – megint csak – jár.
A színésznek, mint látjuk, a színház jár. A színház egyébként jó dolog, kell a kultúra terjesztéséhez; kell, hogy legyen belőle csak a fővárosunkban legalább 53 darab; és ha a játszott darabok a kutyát sem érdeklik, vagy a színészek csapnivalóak, a színház akkor is kell, mert… mert kell, és kész…! És ha bevételt nem tud termelni, akkor a közösből tartsa el minden jóravaló polgár, hogy elmondhassa: bár nem érdekli sem a Rómeó és Júlia huszonötmilliomodik feldolgozása, sem a Vágy villamosának homoszexuális változata, de nem lehet, hogy Pesten csak 52 színház legyen! Há’ má’meg! Meg miazmá’…?!
Az egyszerű plebs – ráadásként – már csak ilyen renitens, hogy a kereskedelmi tévék népbutító hadjáratának következtében (kenyeret és cirkuszt) valóban egyre sötétebben nyomul: a valóságshow és a brazil sorozat simán kiszorít bármit, aminek ezekkel ellentétben kulturális értéke lenne. Pár értelmesebb színész (akik például színházban és filmben játszanak, és nem valóságshow-t műsorvezetnek) már évek óta próbál tenni ez ellen valamit, egyre kevesebb sikerrel.
Néztem a neten a most közös csap alól kirugdosni tervezett két színházat. A színészek között azokat láttam, akik primitív folytatásos regényekben, hülyébbnél hülyébb celebvetélkedőkben, népbutító műsorokban adják a gerincet. Ők panaszkodtak a leginkább a (valószínűsíthető) színházbezárás miatt. Könyörgöm, mit vártak? Mire számítottak? Ha a népnek Fekete Pákó a szórakozás, akkor nem fog Csehovot bámulni a színházban. Ha az ertéleklubbon meg a tévékettőn bohóckodnak együtt Pákóval, akkor mit akarnak a színházzal? Azzal, hogy teljesítik a sötét hülyék tengerének akaratát, maguk alatt vágják a fát, mert a kultúra szó immár Pákót és a celebeket jelenti, nem a tényleges kultúrát; ezáltal ez utóbbinak a létjogosultsága folyamatosan csökken. És ha csökken, akkor csökken a bevétele is. És ha nincs bevétel, akkor ebben a fászentos, a pénzistenre, valamint a héberül és lováriul tudókra épülő világban nincs szükség a kultúrára. Szükség itt Pákóra van, mert az ő afrikai makogásának örülnek az emberszabásúak, őrá előfizetnek, őt elolvassák a blikkben, ha szellent egy nagyot vagy épp heilhitlerezik.
Nagyon-nagyon-nagyon rossz irányba tartunk, valamennyien. Sok oka van ennek, és sok okozója. Nem a zsidók, nem a cigányok, nem a műveletlen nyugat, hanem mi mind együtt, közösen. Azok is, akik csinálják ezt a folyamatot, akik előrehajtják; és azok is, akik ülnek és nézik, mi történik, és nem tesznek ellene semmit. Még én is, akik azzal nyugtatgatja magát, hogy többet nem tudok tenni; kiposztolom ezt ide meg a facebookra, és ezzel megtettem minden tőlem telhetőt. Pedig érzem, tudom, hogy ennyi nem elég. Itt fegyver kell, tömegkatasztrófa kell, apokalipszis kell, hogy a maradéknak legyen tere és ereje, gondolata valahogy máshogy megpróbálni, hiszen ez a vonal nem vált be.
Nagyon közel van az előadás vége. És úgy alítom, nem lesz happy end.
Az eddig a Facebookon eltöltött idő alatt beszerzett tapasztalatok birtokában az alábbi megállapításokat teszem:
Összefoglalva: a face remek keresztmetszetet mutat a mai magyar (és nemzetközi) társadalomról. A kereskedelmi adókon, bulvárlapok lapjain terjedő színvonaltalan szenny és a normális értékrendű emberek tűrőképességének határait feszegető liberalizmus megtette a hatását: az emberek nagyon nagy hányada sötét, mint az éjszaka; nem hajlandó gondolkodni, nem hajlandó az önkritikára, és végtelenül önző. Ha valaki pedig ezt a szemébe mondja, akkor az köcsög, grammarnáci, meg egyén ilyen divatos kifejezésekkel illetendő személy.
Visszájára fordultak az emberi értékek: ha nem tudok az anyanyelvemen helyesen írni, akkor én cool vagyok, mert ez már nem lényeges. Ha valaki tud, és kijavít engem, akkor az egy paraszt, mert kinek képzeli magát. Ha egy anorexiás bányarém vagyok, én akkor is cool vagyok, mert a fotóimat az összes barátom lájkolja, ergo biztosan gyönyörű vagyok, bármit is mond a tükör. Ha valakinek mégsem tetszem, akkor az egy paraszt, mert mi az, hogy nem lájkol…
Miért nem szeretik és fogadják el az emberek az igazságot…? Miért jobb áltatni magunkat hazugságokkal, és hisztizni, ha mégis kiderül, hogy a hátunk mögött a főlájkolónknak igenis megvan a véleménye rólunk…?
Most kiteszem ugye a saját blogomra ezt az írást, majd megosztom a Facebookon. Mindebben az a vicces, hogy sokan magukra veszik majd, akiknek nem kellene; sokan nem veszik magukra majd, akinek viszont igenis kellene; de legrosszabb esetben sem kapok majd “még jó, hogy te tökéletes vagy, te gyökér” típusú hozzászólást (lásd fent: csini vagy, széééép vagy), mert azt nem illik…:)
follow: RSS