Fokhagymás-mézes csirke

Tegnap este vendéglátás ürügyén végre kipróbálhattuk ezt a cuccot, és elég jól sikerült (nekem legalábbis nagyon ízlik, a többiek meg eleve udvariasak:)

Hozzávalók:

  • csirkecomb (alsó, felső, tetszés szerint)
  • Pass-féle fokhagymás fűszerméz
  • só, bors, majoranna
  • szeletelt bacon szalonna
  • száraz fehérbor (jelen esetben ez egy 2009-es Irsai Olivér volt, Tolna megyéből)

Elkészítés:

A combokat megmossuk, és bekenjük bőségesen a fokhagymás mézzel, majd egy-két órát állni hagyjuk. Mehetnek rá ízlés szerint a fűszerek, majd egyesével tekerjük be őket a szalonnába. Olaj nélkül mehet a tepsibe. Locsoljuk meg őket annyi borral, hogy a bor kábé a combok egynegyedéig érjen. Fedjük be alufóliával, tegyük be a sütőbe, és félidőig fóliában, majd anélkül süssük őket addig, míg szép pirosak nem lesznek.

Köretnek mehet rizs, krumplipüré.

Születésnapokra

Olajtó

Recipe:

  • két zacskó gyorsrizs
  • két marék liszt
  • két fej hagyma, apróra vágva
  • két tojás
  • 1dl csapvíz
  • egy marék medvehagyma, felaprítva
  • só, bors, olaj

A hozzávalókat – az olaj kivételével – jól összekeverjük (a rizst persze főzzük meg előtte). A forró olajba apró, lapos pogácsákat nyomunk, és mindkét oldalon megsütjük.

Lehet köret és főétel is.