Az gyermek és az fhogyó khúra

A gyermeki rész:

Körülbelül egy hónapja döbbentem rá, hogy az ivadék immár második osztályba lépett, amit nem csak az mutat fényesen, hogy matematikai sorozatokkal kapcsolatos leckékkel nyaggat, hanem az is, hogy alig bírom felemelni az iskolatáskáját, és külön megkönnyebbülés, amikor végre a hátára adom, hogy ő cipelje, ne én. Morfondíroztam is kissé, hogy nem normálisak ezek, ekkora súlyú cuccot cipeltetni egy harminc kilós gyerekkel, meg fog szakadni szegényke, vagy év végére rambóvá változik. Ráadásul, emlékeztem vissza, a könyvek, eszközök egy részét ugyan megvetette az iskola, a gyerekek lelkesen cígölték is ide-oda a tanterem és az otthon között, teljesen feleslegesen, mert a büdös életben nem használták őket.

Aztán tegnap reggel ezt meg is jegyeztem az ivadéknak, előadván aggályaimat, mire kedvesen elárulta, hogy azért olyan kurva nehéz a táskája, mert minden nap minden tantárgy minden könyvét viszi magával, pusztán praktikussági okból, mert így tuti nem felejt itthon semmit…

És a most a fhogyó khúra eddigi eredménye, egyben testsúlyi comingout:

Grundbirkózók

…avagy izmos férfifelsőtestek gálája az iskolában:

Atyai büszkeség

Apa Kicsi Fia, Legkisebb Sarjam, azaz az ivadék ma annyira kitett magáért, hogy egyből elbüszkélkedtem magam, oda és vissza lettem, tyuhaj. Az történt, hogy ma nekivágtunk, és a faluvégi közértet érintve (ahol is beszereztük az alapvető kakaós és kókuszos győri kekszet, a Chiot és Hagymás Karikákat), elbicikliztünk a Hamuházon keresztül a Tési-fennsíkra, majd onnan haza, körbe. Az ivadék igen jól bírta, csak néha kellett tolnia a biciklit, és talán háromszor-négyszer álltunk meg pihenni. A Hamuház után belefutottunk egy igazi erdei málnásba, ahol jóllaktunk a gyümölccsel.

A faluba visszaérve az ivadék jutalomfagyiban részesült. Végül is mégiscsak 23,5 km-t tekert, hegyvidéken keresztül:)

Használd az erőt…

Évet zár