Elugrottunk a mai napon – munkaügyben, de kellemeset a hasznossal alapon – az Őrségbe, hol én még sosem jártam; s ha már így alakult, sietve áthajtottuk az ivadékot a határon, hogy immár büszkén vallhassa ő is: járt már külországban, világlátott kisfiú immár:)

Rengeteg élménnyel gyarapodtunk, megpróbálom sorba rendezve a kedves olvasó elé tárni, időrendben, antikaotikusan.

Először is Kercaszomornál felkerestük a Helló szomszéd! padot, majd vidáman, páneurópai módon átléptük a határt; illetve az ivadék óvatosan az “egyik lában itt, a másik ott” módszert alkalmazta.

Mindezen dolgok után visszamentünk a legbátrabb magyar faluba, hogy megkeressük vendéglátónkat, a Kercai Bio Farm tulajdonosát. Útközben igazi őrségi látnivalókat láttunk, elámulván.

Volt még sok egyéb látnivaló, de nem fényképeztünk le mindent. Helyette inkább betértünk vendéglátónkhoz, ahol a munkán kívül sok egyéb jószággal és vendégváró dolgokkal is találkoztunk:

Mindenezen szórakozások után átautóztunk egy másik faluba, ahol megnéztük netgombász ismerőseink panzióját, a Kosbort. Hihetetlen módon összeszedett, logikus és mégis otthonos, a modernet a hagyomással ötvöző helyről van szó, ahol szerintem párszor még meg fogunk fordulni. Nem azért mondom, mert a tárhelyet tőlem veszik, de ehhez foghatóan megkapó panzióval eddig még nem találkoztam.

Itt pár hangulati képet próbáltam összehozni, több-kevesebb sikerrel:

Hazafelé innen elkanyarodtunk Hegyhátszentjakab felé, hogy megnézzük a Vadása-tavat. A feleség már járt itt gyermekkorában, és összevetvén a most látottakat az emlékeivel, megállapította, hogy az emlékeit jobban kedveli. A vadregény már a múlté, a Vadása-tó mára egy felkapottabb turistacentrum képét mutatja panziókkal, bódékkal, parkolókkal, miegyebekkel.