Hírek

A nap hírei: az ivadék logikáját megdícsérték, és ő is jól érezte magát a jubileumi második iskolás napján. Kapott négy pirosat, mert jól teljesített; aztán hazafelé beugrottunk az oviba, ahol a sok kis óvodás leborult az Iskolás Nagyfiú nagysága előtt, ő meg büszkén mutogatta: “ez a matekfüzet, ez meg az írás” meg ilyenek.

Én meg? Sikerült ma egy front panel takarólemez kiütés közben a jobb kezem mutatóujja felett porcig szétcsapni a bütyköt, fasza érzés volt (még most is az). Viszont amióta elhagytam a napi két liter kólát, a cukrot a kávéból és a bőséges vacsorákat, lefogytam három kilót. Ha így megy, sikerülni fog karácsonyig száz kilóig lemennem.

Idióták

Öröm belefutni az olyan ügyfélbe, aki annyira sötét, hogy miután szétbaszatta a hasonló képességű unokájával az oprendszert, majd újratelepítteti velem, nem fogja fel, hogy mit lát.

Először is közli az XP-re, hogy biztos nem XP-t tettem fel neki, mert neki a “gúgül” középen volt az explorerben. A Total Commander indulásánál nem kellett semmilyen gombot megnyomni, és most azért kell, mert én biztosan kiszereltem valamit a számítógépéből. Valamint az XP alapból nem a C-re ment, hanem a D-re, mert az mindig is úgy volt. Meg ilyenek.

Az ekkora sötét paraszt vajon miért nem a földeken kapál, minek neki PC? Főleg, miután háromszor (nem túlzás, háromszor) magyarázom el neki, hogy miért kell gombot nyomni a TC elején, de még akkor sem érti, és akkor is ragaszkodik hozzá, hogy az nem úgy van. Azt sem fogja fel, hogy a Skype-ot nem isten varázsolja a gépre, hanem le kell tölteni és telepíteni. Mert szerinte előtte OTT VOLT, és kész.

ÁÁÁÁÁ. Ölni akarok, ölni…

Reakciósok

Reakciók az “Oldal díjtartozás miatt átmenetileg nem üzemel” c. nyitólapra (ezt teszem ki, ha valaki hónapok óta nem képes a tárhelyet/munkát kifizetni):

A korrekt:

Köszönöm a figyelem felhívást! Elnézést kell kérnem, elkerülte a
figyelmemet. Szervezkedem, holnaptól elkezdem a befizetéseket.

A nemkorrekt:

Na úgy látom, hogy végeztünk egymással!!!!
Ha szerda reggel ez a szöveg még fennt van az oldalon, akkor azonnal szedj le mindent és ,már hozom ios azt a kibaszott pénzt és felejtsük el a szolgáltatásokat!!!!
a jó kurva anyját annaki a tetünek aki ilyet odaÍR A NEVWEMBEN!!!!!!!!!
HA TE VAGY HA VALAKI MÁS!!!!
BEFEJEZTÜK AZ EGYÜTTMŰKÖKÖDÉST ÉS AZ OLDAL AZONNAL MARADJON ÜRESEN!!!!!!!!!

Azon gondolokodom, hogy a nemkorrekt emailt kiteszem az adott oldal helyére, hadd lássa minden kedves odalátogató az ügyvezető igazgató úr stílusát, mentalitását. A baj csak az, hogy mivel még a domainnevéért sem volt képes szaros ezerötszáz forintot kifizetni, így azt is ki kell lőnöm, tehát nem sokáig lenne kint a levele. Inkább megküldöm mindenféle szakmai meg egyéb fórumnak, a pontos cégadatokkal, hogy más is tudja, kivel nem szabad üzletet kötni a környéken.:)

Határtalan

Vajon mekkora adag primitívség kell ahhoz, hogy valaki, aki már kétszer átvágott (nem fizetett, ill. megígérte, hogy fizet, de aztán mégsem annyit fizetett, amennyivel lógott), és ezért el lett küldve az anyjába, amikor megint kellett volna neki valami; – szombat reggel fél nyolckor ismét gond nélkül telefonál, hogy újra kellene telepíteni a gépét…? Jogos lenne ezek után, ha az utcán találkozva lecsapnám…? Legutóbb közöltem vele, felejtse el a telefonszámomat, mert az sem érdekel, ha a NASA adatait tárolja a gépén, és éppen nem indul a vindóz, nem fogok segíteni.

Ha valaki köcsög velem, akkor azzal én is szemrebbenés nélkül köcsög vagyok, ennyi.