Bármennyire is érdekes egy jelenség a tót államocska, azért meg kell hagyni, vannak olyan döntéseik, amelyek előtt le a kalappal. Most például kötelezővé tették az angol nyelv oktatását az iskolában.

Ha itthon történne ilyesmi, akkor mi lenne? Könnyű elképzelni, ismerve a jómagyar mentalitást. Háborgás, lázadás. Az ellenzék azzal jönne (egyébként ez történik a szlovákoknál is), hogy diktatúra van, kötelező az angol, mint egykor az orosz. Az, hogy az oroszt csak – az angollal ellentétben – tőlünk keletre beszélik, sehol máshol nem, az nem baj.

A szimpla magyar proli meg azon lázadna, hogy ezerötszázzal többet kel költeni a büdöskölyök tankönyveire, merthogy kötelező lenne megvenni ugye az angolkönyvet is. (Az angolkönyv írója meg máris nekiállna lobbizni, hogy az ő könyvét oktassák, mert ő az oktatási miniszter másodunokatestvérének a lányának a szobatársa, tehát most Ő következik, ha törik-szakad, akkor is.)

Ez lenne nálunk. Az senkit nem érdekelne, hogy mekkora égés, amikor a magyar állami rendőr mellé tizenéves diákokat kell befogni, akik legalább angolul beszélnek valamicskét, hogy az a szerencsétlen külföldi turista meg tudja érdeklődni, merre van az étterem, ahol a pénzét elköltené. (De a pénze, az ugye kell, azért ugye ölni tudnánk, vagy legalábbis hárommillió forintot kiszámlázni két üveg borért, ahogy az szokása egy-két helynek.)

Az is mekkora gáz már, amikor az iwiwen meg a facebookon a setétje nemhogy szégyellné, hogy a magyaron kívül sehogy sem beszél (sőt, magyarul írni sem tud), hanem büszke rá; aki meg rászól, hogy akkor legalább magyarul rendesen, helyesen írjon már, az egyből a hülyeköcsög grammarnáci, miazhogy…! Tehát a setét büszkén odavágja a beszélt nyelvekhez az összes dél-indiai tájszólást, meg a többi baromságot. Ha már lúd, legyen kövér.

Az egyetemisták, a jövő elitje is reflexszerűen lázadna, mert a), nekik aztán senki ne pofázzon bele, hogy mire jut idejük a piálós-füves bulik mellett tanulni (tisztelet a kivételnek); b), elesnének az olyan kiskapuktól, mint a kötelező idegen nyelv kiválasztásánál a lovári, amely egyrészt pár ezer szóból áll, másrészt gyakorlati haszna felbecsülhetetlen, hiszen lassan már a cigányok sem beszélik.

Szóval a tótok úgy el fognak húzni kultúrában és felkészültségben is mellettünk, ahogy az illik. Lehetünk ezeréves honfoglaló nagy nemzet, ha arra vagyunk büszkék, hogy ellenállunk minden újnak, és csakazértse tanulunk semmi olyat, ami esetleg hasznunkra válna.

Pedig ez még nem a globalizáció. Azért, mert tudok angolul – ami bármilyen hihetetlen is, mára olyan lett, mint régen a latin -, még nem kell elfogadnom mindent, ami angol (vö. EU-s). Legfeljebb bármely más náció szülöttének el tudom mondani, hogy azért veszem a magyar árut, és nem az ő termékét, mert magyar vagyok, és különben is hozzam-é a tegezem és az íjam a vita rendezése végett? És a bármilyen más náció szülötte érteni fogja, mert angolul mondom, nem a míves magyar nyelven, amit nagyon nehéz megtanulnia annak, aki nem magyarnak született. Eredményt érek el, puszta tudással, és még húrt feszítenem vagy céloznom sem kellett hozzá.

Hát hátrány ez? Nem hiszem. Mint ahogy az sem, hogy a bármi elleni tiltakozásomat nem csak elszavalni tudom, hanem angolul is közzé tudom tenni, és máris nem csak tízmilliónyi magyar, hanem a fél világ azonnal megérti.

Ez sem hátrány, ugye?

Meg az sem, amikor nem megy a film a gépen, és le kellene szednem egy másik szoftvert hozzá, de még a DOWNLOAD szót sem ismerem meg, merthogy ugye “hát ez nem magyarul van ez a szar”. A kurvanyját a világnak, hogy nem magyar az egész internyet, meg minden…!

De azért sajnálnánk azt az ezerötszáz forintot tankönyvre, és persze a büszkeségünket is, hogy más mondaná meg, milyen nyelven tanuljunk. Azt már nem, ha a fene fenét eszik is.