A Vista a “bukásra” már csak a tavaly év végi eladási adatok alapján is rácáfolt, ettől függetlenül valószínűleg sosem fogunk rá úgy emlékezni, mint a Microsoft legsikeresebb Windows-kiadására. (Windows Portál)
Persze. Ha van egy autó, ami ötmillióba kerül, viszont eladhatom akciósan négymillióért is, ha piros, akkor mindenki a pirosat fogja venni. A tetűlassú, ultrafos Vistát meg előtelepítik az összes létező akciós laptopra, így könnyű statisztikát csinálni.
Az ÉN statisztikám: tavaly december óta – visszaolvasván a munkalapokat -, kilenc frissen vásárolt laptopból kilencről le kellett gyalulnom a Vistát (az ügyfél kérésére), és feltelepíteni a jó öreg XP-t.
A leendő Explorer nyolc is tele lesz (általában a linuxból és egyéb nyílt forrású böngészőkből lenyúlt) újításokkal, idézem szintén a fent említett jeles, ám baromira elfogult lapocskáról:
Automatic Crash Recovery
Talán az egyik legfontosabb újítás a böngésző összeomlásakor nyitva tartott lapok automatikus újra betöltése, mely különösen a bétatesztelés idején lesz hasznos. Az egyes lapok akár menet közben is újraindíthatók, így a többi lapon végzett munkánk nem vész el.
Nem mondom el, hogy a firefoxban mióta van ilyen funkció, mert a cikkíró esetleg elszégyelli magát…
Ennyi.

